Na és milyen volt külföldön?Tették fel rengetegszer a kérdést az elmúlt fél évben amióta hazajöttem Magyarországra. Mondhatnám azt is, hogy otthonról eljöttem azért, hogy hazaérjek. Ott hagytam a családomat és a barátaimat, hogy hazajöjjek a családomhoz és a barátaimhoz. Érdekesen hangzik ez az egész és annyiszor próbáltam ezt megmagyarázni, de úgy döntöttem: feladom. Feladom a mentegetőzést, a rám sem figyelő embereknek való mesélést, az elmondhatatlan érzésekkel való küszködést, mert képtelenség és a legnagyobb hülyeség, amit valaha is próbáltam csinálni. Igen, eszméletlenül jó év volt. Semmi túlzás nincs abban a marketingmondatban, hogy "eddigi életem legjobb éve". Mert ez rohadtul így van. Töményen és intenzíven értek az élmények,tapasztalatok, kalandok és talán a leglényegesebben az akadályok, amiknek köszönhetem azt aki lettem. Biztosan azok látják akik előtte és azóta is ismernek és közeli kapcsolatban állnak velem, mennyit és miben változtam és nem csak azt a lányt látják aki mosolyogva mesél izgalmas sztorikat külföldről és hú de különleges azért,mert látott olyanokat, amiket sokan sajnos nem. De nem ez vagyok. Nem egy mesekönyv vagy egy utazóknak készített guide könyvecske,amiben megvannak az érdekességek és a helyiekről is tud valamit, meg a Despacito szövegét is érti,milyen fasza már. Annyi minden van, amit a cserediákok nem mondanak el. A sok tabu, sok inkább nem is akarok rá emlékezni dolgok, mert igenis vannak. Rossz döntéseket halmoztam én is fel, megszámlálhatatlan következménnyel, amik nem csak rám voltak hatással, miközben "egy évig süttettem a hasam a strandon". Nem megtaláltam magam, hanem alkalmazkodtam, dolgoztam azért,hogy vissza tudjam adni az itthoniaknak és a kintieknek is azt a mennyiségű szeretetet és törődést, amiben részem volt és a mai napig van. Ez nem egy utálok itthon lenni jellegű kis vallomás, csupán érzések. Amiket nem volt merszem elmondani, mert féltem,hogy nem erre számítanak itthon, hogy nem felelek meg, hogy elvesztem az embereket magam körül.. hogy nem az vagyok akit hazavártak. Nem az vagyok. Megváltoztatott az a fantasztikus hely. Felnőttem. Merész dolog kijelenteni ezt,mert sokan gyereknek néznek még mindig, de azért mert nem is akarják megtudni az igazságot. A valós dolgokat, amik megtörténtek az összes hullámvölggyel, honvággyal, egyedülléttel, nem bírom tovább pillanatokkal. Azt tapasztaltam legtöbben csak a jót akarják hallani, meg a facebookra kitehető képeket akarják csak látni. Ami nyilván nem adja vissza az egész felét sem. Bocsánatot kérek azoktól, tőletek akiknek valaha valamilyen szinten is fájdalmat okoztam tettel vagy megnyilvánulással. Ezek is az út részei. A saját magam elvesztése majd újra megtalálása de egy teljesen másik életformában. Egy álomvilág volt és az is marad örökre, valami, amit nem lehet újra átélni, nem lehet semmit rajta változtatni, de már nem is akarok. Történt ami történt, ennek így kellett lennie. Piszok nehéz itthon lenni. Sokkal szívesebben lennék a boldogabb, felhőtlenebb, őrültebb én, aki igencsak elveszett fél év alatt megint. Azt gondolom akkor találom meg amit keresek, amikor nem lesz magyar Lina meg dominikai Lina külön, hanem ketten békésen szövetséget kötnek és élnek azzal az életfelfogással,amivel érdemes bármilyen helyen és bármilyen körülmények között legyek is.

Megosztás a facebookon