Ez a kissé kényelmetlen nap hajnalban kezdődött, amikor nagy buzgón a telefonra rátenyerelve felkeltünk szurkolás céljából fél négykor. Hangulatos családi hömbölgés, aranyéremmel megtűzdelve. Rádöbbentem, hogy 10 kerek napom van kiutazásig és ez mennyire de nagyon kevés. Már mennék is, mert ezek az utolsó kétéltű napok szörnyűek.

Még el sem kezdtem pakolni. De logikus, hiszen ha most elsüllyesztem a kedvenc bugyijaimat a frissen vásárolt bőröndömben akkor mit veszek fel a következő 10 napban? Ilyen és hasonló mélységű problémákkal küzdök mostanság. Elég véletlenszerűen jutnak eszembe dolgok, amiket megosztanék a rengeteg olvasóval vagy egyszerűen csak kiírnék magamból. Végülis ahogy általában, ez egy őszinte és kíméletlen blog lesz, amiért nem kérek bocsánatot. Tényleg jól esik leírni amit gondolok, főleg úgy, hogy most úgy érzem csak magammal tudom megbeszélni ezeket. Várom a pénteket. Hálás vagyok, hogy egy olyan barátra leltem a pesti Bogiban rövid idő, azonban sok koncert leforgása alatt amilyenre bárki vágyna.❤️

Nem akarok hangulatjeleket alkalmazni ebben a rendkívül komoly és szofisztikált önkifejezési formában, de ide muszáj egy szívet beszuszakolnom.

Fertődre hasítunk a busszal és sok rendes utaspajtással karöltve. A bepárásodott ablakon kukucskálok kifele és figyelem a magyar tájat amíg még tudom, miközben a talpam alatt már alig bír magával az izgalom.

Megosztás a facebookon